A szecessziós építészet mozaikszerűen van jelen a városképben, hiszen a századfordulóra lényegében beépült az árvízben (1879) elpusztult város központja. Legföljebb beépítetlen sarkok, foghíjak maradtak fönn. Az építészet forradalmian új szelleme mégis szerencsés föltételek között érkezett meg Szegedre, ahol a tehetős és fölvilágosult, művelt nagypolgárság, valamint a befektetésekre éhes banktőke mecénásként fogadta. Lehet, hogy az utókor elfogultsága szól belőlünk, de a dicséretesen egységes eklektikus belvárosban olyan pontokon épültek meg a szecessziós épületek, ahol minőségük, megjelenésük okán a városkép jellegzetes ikonjai lettek. Ma szellemi izgalmat keltő építészeti relikviák, megújuló homlokzataikkal a városlakók és a turisták körében rajongást előidéző látnivalók.

A zsinagóga épülete bizonyosan ilyen. Aki látta már monumentális megjelenésű kupolájának fönséges formáit, csipkés díszeit a lenyugvó nap aranyló fényében megcsillanni, majd a belső világítás egyre erősödő, hideg, kék-zöldes fényeitől szinte földöntúli ragyogásban tündökölni, annak felejthetetlen marad a látvány. Kupolabelsője és üvegablakai révén a szecessziós díszítő hajlam egyik kifinomult változatát képviseli. Löw Immánuel, a tudós főrabbi és Baumhorn Lipót, a templomépítésben iskolateremtő építész együttműködése nélkül nem született volna meg ez a nagyszerű zsinagóga. A Reök-palota a másik csoda. Ez a méltán európai színvonalúnak tartott pompás épület csak jó száz év múltán kapott jelentőségéhez méltó, igényesen kialakított környezetet. Az előtte elnyúló terecske ma a belváros kedvelt agórája. Különös formálású homlokzata a szecesszió ritka, organikus irányzatát képviseli. Magyar Ede fiatalon is korszakos jelentőségű épületet alkotott, mely örök mementója annak is, hogy micsoda építészeti remekmű születhet akkor, ha építtetőként tehetős és művelt polgár – Reök Iván (1855–1923) vízépítő mérnök – találkozik a föladatra leginkább alkalmas, tehetséges építésszel. A Tisza Lajos körúti saroktelken fölépült Gróf-palota ugyancsak szerencsés körülmények szülötte. Egyrészt azért, mert a belváros egyik legelőnyösebb helyzetű telkére épült, másrészt azért, mert Raichl J. Ferencnek a szomszéd városból Szegedre érkezve, megadatott a tehetsége nagyságához méltó föladat. Élt is a lehetőséggel, itt egy reprezentatív bérpalota dimenzióiban valósította meg a szabadkai családi palotájánál alkalmazott, s a teljes épület minden részletére kiterjedő szecessziós térformálási és díszítő tapasztalatait.

Mindössze egy kurta évtizednyi idő adatott meg a szecesszió virulásának Szegeden, mégis közel félszáz épület nőtt ki ebben az időben: bérpaloták, lakóházak, egy-két szobor is, nagyszerű enteriőrök, egyebek. Ráadásul többféle irányzata is hangsúlyosan jelen van, a lechneri, a népművészeti alapokra épülő éppúgy, mint a bécsi, berlini példákat újraalkotók, s azok is, amelyeket a helyi építőmesterek a maguk ízléséhez szelídítettek.